);

Dr Mátrai Tamás

Sebész szakorvos. Kiemelt szakterülete a jó- és rosszindulatú bőrdaganatok esztétikus kimetszése, valamint az emlődaganatok onkoplasztikus sebészeti módszerekkel történő eltávolítása.

Orvosi diplomáját a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi Karán szerezte. 2014-ben sikeres sebészet szakvizsgát tett, majd 2018-ban Európai Emlősebészeti szakvizsgát (UEMS). 2016 óta részt vesz plasztikai és égéssebészeti szakképzésben, továbbá egészségügyi menedzsment képzésben. 2008-2015 között a Somogy megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Általános-, Mellkas- és Érsebészeti Osztályán dolgozott, 2015-2019-ig az Országos Onkológiai intézet Daganatsebészeti Centrumának Emlő és Lágyrészsebészeti osztályán. A graduális képzésben sebészeti gyakorlat vezetőként, később nemzetközi továbbképzéseken, workshopokon oktatott. San Diegótól Pozsonyig elismert előadóként szerepel tudományos konferenciákon, kongresszusokon. Barcelonában, Milánóban és Wolverhamptonban szakmai fejlődését szolgáló tanulmányutakon vett részt.

Angolul és németül is beszél.